Márciusban nívódíjat kapott
A legújabb a legkedvesebb

Negyvenhét éves, nős, három gyerek apja. Érettségizett szakmunkás. 1968-tól téesztag. A repülőgépes növényvédelmi munkák szervezője. Előtte nyolc évig esztergályos volt.
Nappal a műszaki rajz követelte századmilliméter pontossággal formálta a gépbe fogott anyagot, este ugyanezt folytatta, de már saját kedvtelésére fából, kőből, agyagból. Képzeletét nem rendszabályozták előírások, csak az anyagnak parancsolt.
Évekig kereste az utat az anyag titkához, körülbelül most érezheti, hogy megfejtette. Ha önmagának nem hinné, mások értékítélete lehet a bizonyíték: a nagykun városok amatőr képzőművészeinek negyedszerre megrendezett pályázatán márciusban nívódíjat kapott. Ez volt apropója annak, hogy Talamasz Lajost a Kevi föld olvasóinak bemutassuk.
- Már gyerekkoromtól arra késztetett valami, hogy kiszakadjak a hétköznapokból, kerestem azt, ami más, ami több. Ma ezt úgy mondanák: a szabad idő tartalmas eltöltése. Mi voltunk az első úttörők a felszabadulás után. Tagja voltam az úttörő csapat irodalmi körénak, kis színdarabokat adtunk elő. Aztán felnőtt fejjel is folytattam, 1953-tól lelkes tagokkal működött Túrkevén a színjátszócsoport. Kati Ica, Ducza Kati, Csontos Piri, Pabar Sanyi bácsi, Pelleh Zoli bácsi, a Gaál testvérek, hoyg csak néhányat említsek, akikkel leszerelésem, 1957 után közel tíz évig együtt játszottam. Egyfelvonásosokat, meg zenés darabokat adtunk elő, Merkel Miklós bácsi kísért zongorán. A feleségemmel is ott ismerkedtem meg.
- Iván Sanyi festette a díszleteket, bejárt a próbákra. Ő már akkor emlegette, hogy szobrászkört kellene alakítani. Én gyerekkoromtól próbálkoztam a formázással. Cska úgy magamtól, ami eszembe jutott. Ezért nem esett messze tőlem az elképzelése. Alkalmanként ketten-hárman összejöttünk, együtt birkóztunk az anyaggal. Amikor a Finta-hagyaték - úgy emlékszem 1964-ben -, Amerikából Túrkevére érkezett, segítettünk kicsomagolni. Elsők között nézhettük át az anyagot. Feledhetetlenül szép emlékem. A szobrokat, plaketteket, csontminiatúrákat, amelyek a múzeum új épületrészében lettek elhelyezve, minden amatőr nagyra tartja, de akkor duplán, ha kevi, vagy annak vallja magát. A Kunság nem bővelkedik képzőművészekben.
- Évekig lényegében magamban és magamnak dolgoztam. 1974-ben léptem be a Kevi Körbe. Ez hasonló érdeklődésű barátokat, tanulási- és kiállítási lehetőséget jelentett. Papi Lajos irányításával több díjat nyert a Kevi Kör; az ország több nagyvárosában volt önálló kiállításunk.
- Miért mindig emberi alakokat formálok meg? Hát, mert legszebb az Ember! A természet nem alkotott az Embernél nagyszerűbbet! Úgy kell faragni, mindig úgy, hogy az önmagáért beszéljen, ne kelljen belemagyarázni a tartalmát, harmonikus, derűs legyen; nem kell idegesíteni az embereket! Ne álljon görcs a gyomrába attól, amit lát!
- Mindig a legújabb a legkedvesebb. Mindegy, hogy miből van az anyag - agyag, fa, kő. Az, amiért a nívódíjat kaptam, diófából készült, közel másfél méteres nőalak: Hajnal a neve. A Minta-kertből 6-8 éve kivágott fa darabja. Otthon évekig csak eljártam mellette. Az őszön kezdtem méricskélni, mi jönne ki belőle. Zsírkrétával felskicceltem, aztán rajzokat készítettem hozzá. Októberben fogtam hozzá, de közben máson is dolgoztam. Februárra készült el. Erre a pályázatra szántam. Hangulat kell hozzá, hogy az ember kezébe vegye a vésőt, a kalapácsot. Leginkább egyedül szeretek dolgozni. A gyerekeim is rajzolgatnak, formáznak. A legkisebb óvodás, "kezeli" a gyurmát, olyankor ott sündörög mellettem. Kölcsönösen kritikusai vagyunk egymásnak.
- Én nem állhattam volna oda apám elé azzal, hogy szobrásznak akarok tanulni. Az elveivel és a pénztárcájával is ellentétes lett volna. Így lettem amatőr. De elégedett vagyok. A fafaragás kiegészítője az életemnek, szerencsésen sikerült összeegyeztetni a munkával, a családdal. A feleségem nem egyszerűen tudomásul veszi vagy rám hagyja, hanem mellettem áll, segít. De amikor házat építettünk, én is félretettem egy időre a vésőt, akkor a rangsorban amaz volt a fontosabb.
- Másutt nem tudnék megszokni. Minden ideköt, a rokonok, a barátok, a munka, a gyerekévek. Nagyrészt az itt élő embereket formázom meg. Minden ember egyedi, megismételhetetlen. Ha férfi, a határozottsága ösztökél arra, ha nő, finomsága, az életet továbbörökítő képessége - ez egy megfejthetetlen titok... Van téma bőven.
Talamasz Lajos az elmúlt évben a Mezőgazdaságunk múltja, jelene, jövője országos amatőr képzőművészeti pályázaton szobor kategóriában második díjat nyert, ugyanebben az évben a szövetkezet javaslatára Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetést kapott. És most, a Finta Múzeumban szépen megrendezett kiállításon helyet, tekintélyt követelve magának, alkotójának nívódíjat hozott a Hajnal.

Forrás: Kevi Föld, 1982. (Debreczeni Lászlóné Magdika tollából)

***
A fafaragó juhász és a többiek

Az amatőr művészeti tevékenység mibenléte, jellege sokak számára még ma sem világos. Ezt a szóhasználat is jelzi: mondják műkedvelésnek (ami kissé elmarasztaló nyelvünkben), sokan használják az öntevékeny kifejezést is. Amatőr alatt azt értjük - éppen a mozgalom napjainkban felfutó fejlődése miatt -, aki valamilyen művészeti ágat, legalább részben alkotójelleggel gyakorol, akinek - talán kissé leegyszerűsítve - nem kenyérkereseti forrása az a tevékenység, melyet szabad idejében végez.

Az ősanyagot szelídíti

Munkáit másfél évvel ezelőtt Túrkevén, a Mezőgazdaságunk múltja és jelene képzőművészeti kiállításon ismertem meg. A mindig jókedvű, közvetlen ember szemében szinte mérhető az öröm, a boldogság, amikor szobrairól beszél. Szobrairól, melyek mind egyformán kedvesek.
Talamasz Lajos számára az anyag elsősorban az agyag és a kő, a márvány és a fa. Baltával és vésővel az ősanyagot szelídíti emberformájúvá. A művészetekhez gyerekkora óta vonzódik. "Tagja voltam sokáig az országos kiváló együttes címet is elnyert színjátszó együttesnek" - emlékezik vissza.
"Azért nekem mindig az anyag formálása, életre keltése jelentette a legnagyobb örömöt. Kis suttyó koromban sokat jártunk le a Berettyóra pecázni a barátaimmal. Ott formáltam agyagból legelőször figurákat, ott ragadták meg figyelmemet, képzeletemet a parti fák összekuszált gyökerei, melyek a forma világát jelentették számomra és alkotásra ösztönöztek. A szobrászat technikáját Papi Lajos szobrászművésztől tanultam, aki ma is segíti a Kevi Kör munkáját, melynek tagja vagyok. A gipsz- és a bronzöntés technikáját a karcagi Györfi Sándortól lestem el, de sokat jelentettek a Kevi Körben dolgozó rajztanárok útmutatásai, a szobrászathoz nélkülözhetetlen anatómiai ismereteket pedig Iván Sándor biológiatanár sujkolta belém. Minden évben részt veszek alkotótáborban. Felejthetetlenek számomra a Telkibányán eltöltött napok, de ugyanígy Berekfürdő is. Munkáim szerepeltek már kiállításon, például Budapesten a Ganz-Mávag művelődési házában, Miskolcon, Mohácson és most itt, a Vörös Csillag Tsz-ben, munkahelyemen, és ez külön öröm nekem. Három gyermekem közül az egyik fiamat a sport, a másikat az autó, a motor érdekli, a négyéves kislányom rajzai azonban egyre gyakrabban kerülnek ki a falra az óvodában..."
A Mezőgazdaságunk múltja és jelene országos amatőr képzőművészeti pályázaton és kiállításon a zsűri két alkotását részesítette második díjban, a nagykun városok pályázati kiállításán pedig nívódíjat kapott. A Szocialista Kultúráért kitüntetés tulajdonosa.

Forrás: Szövetség - Szolnok Megyei Szövetkezetek Havilapja, 1983. január, 8. évf., 3. szám.
            - bali -

***
Az agyag-durrantótól a márvány portréig
Bemutatjuk a túrkevei amatőr szobrászt, Talamasz Lajost

Talamasz Lajos lakásába lépve furcsa világba csöppen a vendég. Az otthon beillene parányi kiállítóteremnek, ugyanakkor az alkotóműhely hangulatát is idézik a még csupán félig elkészített faragások, kőből "hámozott" portrék és kecses kisplasztikák a szobában, a konyhában. A házigazda a túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezetben dolgozik, a repülőgépes munkák szervezője, irányítója. Szabad idejének java részét szenvedélyének, a "szobrászkodásnak", az alkotásnak szenteli. Tíz éve tagja a városban működő amatőr művészeti csoportnak, a Kevi Körnek.
-Hogyan kezdődött a barátsága a különböző anyagokkal, a formázással?
-Túrkevei születésű vagyok, idekötnek a gyermekkori emlékeim, és azok közül igen sok a város környéki agyaggödrökhöz fűződik. Dagasztottuk a "sarat", mindenféle figurákat csináltunk, többek között durrantókat. Nagyon élveztem már akkor is a agyaggal való bíbelődést, hogy valamit létrehozzon az ember a masszából.
-Munkáit végignézve nagyon széles az anyagok skálája, amiből dolgozik, a kőtől az agyagig, a bronzig. Melyik a legkedvesebb?
-Mindig azt szeretem a legjobban, amivel éppen dolgozom. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, érdekessége, varázsa. Azt viszont el kell mondanom, hogy a márvány külön élményt jelent. Sajnos elég ritkán jutok hozzá.
-Szobrai, fafaragásai témáját legtöbbször a nő, a női test adja...
-A tökéletes szépség megtestesítőjének tartom a női alakot. Úgy gondolom, hogy örök érvényű és kimeríthetetlen téma. Ami engem még nagyon megfog, az a napsütés és a lovak mozgása.
-Ki segíti az alkotómunkában?
-A Kisújszálláson élő Papi Lajos és a karcagi Györfi Sándor szobrászművészektől rengeteget tanultam. Sok olyan dolgot elmondtak a mesterség titkaiból, amire magától bizony nehezen jöttem volna rá. Segítettek a mintázás fogásait magamévá tenni, és külön művészet a szoboröntés is. Mindent nyitott füllel hallgatok, amit mondanak, a tapasztalatok megszívlelésével az elképzelések könnyebben és színvonalasabb alkotásban születnek meg. Márpedig ez a célja annak, aki szenvedélyesen szereti a képzőművészetet, a formázást.
A nemrégiben Szolnokon nyílt megyei amatőrök kiállításán Talamasz Lajos több munkája is szerepel. Nagy várakozással készül arra a fővárosi tárlatra, amelyet a XIII. kerületi Szabó Ervin Könyvtár galériáján mutatnak be. A kiállítók pedig Talamasz Lajos és Iván Sándor, mindketten a Kevi Kör tagjai.

Forrás: Szövetség - Szolnok Megyei Szövetkezetek Havilapja, 1984. április, 9. évf., 4. szám.
            - f.s. -

***
Talamasz

A túrkevei agráriusz, Talamasz Lajos immáron jó két évtizede a mai magyar szobrászat szabadon portyázó szegénylegénye.
Elszenvedte az amatőr jelzőt is. Mintha az döntené el valakiről, jó vagy rossz szobrász, hogy miből él. Hány nagyszerű alkotót ismerünk, aki "csak úgy" lett művész, hivatalos stúdiumok nélkül. S mennyi, de mennyi azoknak a megkeseredetteknek a száma, akik különböző "egyengetések" révén diplomát kaptak a képzőművészeti intézményektől, csak éppen kevésnek bizonyultak...
Talamasz a maga tehetségével többnyire a maga kárán tanult, soha nem függött senkitől, csak azoktól az alapvető szentenciáktól, amelyeket tanítómesterétől, Papi Lajostól kapott.
Sohasem tartozott semmiféle "izmushoz", arra úgysem számíthatott  - "mint amatőr" -, hogy állami megrendelést kap, így tette, amit álmai diktáltak. S az álmoknak nincs határa. A szabad szegénylegény úgy dolgozott, ahogy akart. Szerencsére a tehetségnek mindig működnek az önvezérlésű fékjei is, Talamasz Lajos sohasem lépte túl a saját határait. Ezért művészi kibontakozásának útja egyenletes, következetes. A túrkevei Finta Múzeumban most látható kiállítása is ezt bizonyítja.
A tárlat anyaga, amely felöleli Talamasz alkotó korszakait, főleg a portrékban mutatja a művész erősségeit. A fa szobrászatának legkedvesebb anyaga. Bármelyik nemesfa törzsében ott egy-egy Talamasz-szobor, az anyaghoz igazodva többnyire archaikus megjelentetéssel. Témáit többnyire magyar múltból meríti, de kortásait is méltó módon örökíti meg.
Talamasz művészi fantáziáját, formaérzékét, manuális készségét jól kifejezi a tárlat egyik legkifejezőbb darabja, a Boszorkányszék. Ihletettségének, szakmai kvalitásának egyik legszebb példája a Nagyanyám (bronz) és a kőbe faragott Csikós.
Talamasz Lajos művészi kiteljesedése mögött sajnos messze elmaradnak a lehetőségei. Nincs ebben egyedül. De ez nem vigasz, hanem tény...

Forrás: Ma-Holnap, független hetilap; III/16. szám, 1991. június 20. - Tiszai Lajos

***
Egymás mellé kuporodott szobrok
Talamasz Lajos túrkevei kiállításáról

Túrkeve, Finta Múzeum, szoborkiállítás. Az alkotó: Talamasz Lajos. Szobrász akart lenni? Nem. Erről tanúskodnak iskolái, kétkezi kenyérkereső munkabeosztásai. Szobrász lett? Igen. Állítják a múzeum kicsinyke termeiben az egymás mellé kuporodott szobrok.
A csöndet átütő tehetsége léptette be az alkotómunka szentélyébe. Figyelt, munkafogásokat lesett el, tanult. Sokat jelentettek számára a múzeumok, a szemtől-szembe való találkozások a szoborremeklésekkel. Felvillanyozódott tőlük, mint a szerelmes kedvese látásától.
A hetvenes évek elején lett tagja a Kevi Körnek. Jótékonyan éreztették hatásukat a baráti együttlétek, a közös munkák, a hátráltató momentumok kiszűrése. Múlttá hátráltak azok az évek, amikor Talamasz Lajos kihegyezett füllel hallgatta Papi Lajos, majd később Györfi Sándor szobrászművészek szavait. Leste szoboralakító gesztusaikat; miként és hogyan nyúlnak az anyaghoz, "fogják be" öntörvényeit.
Mi kell a szobrászathoz? Erő? Anyagismeret? Formaérzék? Megszállott szépség-tisztelet? Mindegyik fontos, de összefogott kifejezésükre csak a személyes mondanivaló vállalkozhat. Az élmény mozgatta kéz. Az élettel való feltöltődés. A legkeményebb kő is megadja magát a lélek, a szív, a fantázia és a képzelőerő túlereje láttán.
Közel állnak hozzám Lajos szobrai. Realizmusában a részletek csak annyit mondanak el a szépségről, amennyit el kell mondaniuk. Gondolok itt aktábrázolásaira, női portréira. Élvezik esztétikai rokonszenvemet a rusztikusan és nagyvonalúan megformált férfiportréi, alakjai (pl.: Parasztfej I-II., Ecsegi pásztor).
Legmélyebben mégis azok a munkái érintenek meg, melyekben szinte jellé, jelképpé egyszerűsíti, redukálja a látványt. Ezen munkáiban kiegyenlítetten van jelen az erő és a szépség. Az örök nyugalom leple alatt csempészi be ezen munkáiba a pillanatnyit (Guggoló, Munka után).
Talamasz Lajos már évek óta nem vadász módjára lesi a témák váratlan felbukkanását. Jönnek maguktól. Fényes nappal is rátalálnak; az utcán, munka közben, korán reggel vagy a nap elnyúló sugaraiban. Tervei vannak, szeretne többet alkotni?Jó volna, ha többet foglalkoztathatná tehetségét.
Túrkeve, Finta Múzeum. Az érdeklődők július végéig tekinthetik meg a kiállított Talamasz Lajos-szobrokat.

Forrás: Új Néplap - Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap, II. évf., 146. sz., 1991. június 25.  Szenti Ernő

***

Talamasz Lajos erős életfája
(műterem avatás után)

Messzire vezető történet Talamasz Lajosé. Meg ágas-bogas is. Az egykori kiskenyerű gazdag emberrel, mesterével, Papi Lajossal kell kezdenem. A Kevi Kör vezetője volt a Móricz-zömökségű, az író lelkét is megörökölt szobrász. Így, egyszerűen, szobrász. "Művész" nem lehetett, mert nem volt róla papírja. Mindegy, lehetséges, hogy Fadrusz János se kapott volna akkoriban dokumentet. De a szobrok, a kisplasztikák, az érmek elkiabálták, ki a művész, ki nem. A holt anyag beszédesebb tud lenni a művészavató hivatali halandzsánál.
Papi még nem tört át a hatalmi gőg gyűrűjén, amikor észrevettem, hogy van valaki a tanítványai között, aki a kisújszállási "kőfaragó" életének akkor is értelmet ad a messzi jövőben, ha egyetlen szobrával se kerül be a Nemzeti Galériába. Nem a szemem dicsérete ez, hanem a látványé. A túrkevei fiatal "mackó", a Papi-tanítvány, Talamasz Lajos bele tudta tenni lelkét a fába, csak még egy kevéske szakmai rutin kellett, hogy mesterét művész kortársaként tisztelhesse.
Papi kitört a hajdani istállóból, ahol alkotott, kőkemény, de szabályos játékkal tört céljához, ahogy Puskás és társai tették. Nem tudták "tartani", mondhatta volna Szepesi. Műtermet kapott, s ha nem is lett korának ünnepelt művésze - elismerték. Aztán "elment ősnek". Alkotásai tudatják velünk, nagy művész volt.
Talamasz Lajos közben férfivá érett. Nem a korára célzok, hanem művészetére. Megtalálta önmagát, megtartotta mesterei tanítását, de önmaga ihletettségét is. Megkínlódott érte. Sokszor elmondhatta magában Hamlet híres monológját a kevi fészerben, amelyben torzói és remekei készültek. A lét mellett döntött. S élni annyit jelent számára, amennyit alkot.
-Ez igen! - csak ennyit tudtam mondani, amikor új műtermébe beléptem. Mutatja a kezét. Nagy életfájú tenyér, göcsörtös ujjak, ezekkel meg lehet kapaszkodni, elbírnak a diófával, de a kővel is.
-A két kezemmel építettem. Minden négyzetcentijében van valami az életemből. Úgy fogtam fel, hogy ez a műterem egy olyan szobor, amelynek falai vannak, teteje?Szobrok, miniatűrök, vázlatok. Néhány ?mérföldkövét? ? ismert alkotását ?  nem látom.
-Hol a "Hajnal"?
-Nehezen váltam meg tőle. A nyáron, a mezőtúri alkotótelepen még velem volt. Bronzba öntik. A régebbi munkáim javarészét a református parókián állítottuk ki. Jó helyen vannak. A szobrok arra valók, hogy nézzék őket az emberek.
-Dolgozol. Tehát, jól vagy.
-Nyugdíjas lettem, nem úgy, ahogy szerettem volna, de ez más kérdés. A magam világát élhetem. Ha felét, harmadát megcsinálom annak, ami gondolatban foglalkoztat, - akár egy életre kitelik belőle?
-A "Bika"? Kőben van már?
-A nyáron fogtam hozzá. Régen foglalkoztat, hogy lehet az erőszakot megjeleníteni. Nagyon nehéz, mert az erőszak nem csupán annyi, hogy elhurcolják, becsukják, elpusztítják az embert. Az erőszaknak legalább ilyen félelmetes része, ami láthatatlan...Láttatni akarom!
-Majd' minden munkád erőt, elszántságot sugall. Ez több, mint stílus, önkifejezési forma. Netán lelki szükséglet?
-A gyenge elpusztul. Nekem mindig nagyon kellett hinnem önmagamban, a fajtámban, a véreimben. A megmaradáshoz erő kell. Történelmünket hívom példának: mindig volt erőnk újra kezdeni. Ilyenek vagyunk. Erős az életfánk. A szobraim miért lennének másfélék...!?

Forrás: Jászkun Krónika - megyei polgári napilap, I. évf., 221. sz., 1993. december 20. Tiszai Lajos

***
Új képeslapok Túrkevéről

Hat féle képeslap jelent meg a Polivitas Bt. gondozásában Túrkevéről. A fotók főleg olyan értékeket örökítenek meg, amelyek az utóbbi években jöttek létre elsősorban a Túrkevéért Alapítvány kezdeményezésére vagy támogatásával. Így láthatjuk az utca-névadókat megörökítő domborműveket, Talamasz Lajos kisgalériáját, a vénkerti kőtárat, a zeneiskolát, a '48-as emlékparkot Forgács Éva fotóin.
A képeslapokat a Polivitas Bt. irodájában (Kenyérmezei u. 2.), az Egressy Béni Zeneiskolában és a Finta Múzeumban lehet megvásárolni.

Forrás: Túrkeve -  a városi önkormányzat lapja, X. évf., 9.sz., 1998. szeptember
***

Nagy szobrok helyett kisplasztikák 

 - a megélhetésért aprópénzre váltja tehetségét

Manapság, amikor nem igazán könnyű a megélhetést biztosítani, bizony a művészek sorsa sem könnyű. Ezt példázza Talamasz Lajos túrkevei szobrász esete is, aki kénytelen tehetségét és képességét úgymond aprópénzre váltani.
A művésznek számos köztéri szobra található a városban, de külföldön is. Ennek egy része természetesen "fizetett" alkotás, tehát annak ellenértékét a megrendelő önkormányzat vagy szervezet számára kifizette. Az így kapott jövedelem megélhetésének egyik alappillére, hiszen alig 20 ezer forintos nyugdíja például a hideg évszakokban jó, ha a gázszámlát fedezi, egyebekre csak felesége csaknem ugyanilyen összegű ellátmánya marad.
Decemberben művészbarátjával, a szintén helybéli Füleki Gáborral közösen rendeztek egy kiállítást, ahol a megtekintett remekeket meg is lehetett vásárolni. De mint elmondta, sajnos bevétele nem volt. Az ok prózai. A tárlatra szinte kizárólag egyedi, nagyobb alkotásokat vitt, ezeket pedig a keviek nem tudták megfizetni.
Most tehát változtat. Elkészített mintegy hatvan kisplasztikát, melyet a napokban égetnek ki. Ezek a 10-15 centiméteres szobrocskák már várhatóan a helyiek számára megfelelő áron vásárolhatóak.
Talamasz Lajos nagyon várja már a nyarat, amikor nyit a mezőtúri Takács-tanyán a művésztelep, ahol természetesen ő is alkotni akar majd. Ide komolyabb munkákat visz. Több olyan szobrocskája van, amelyeket Túron akar majd bronzba önteni.
Forrás: Új Néplap - Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap, X. évf., 41.sz., 1998. február 18. - gg -

 ***

Talamasz Lajosnak


Te már a szférák zenéjét
Nélkülünk hallgatod,
Az égiek rejtekét,
A felhőket faragod.
Nem mentél el nyomtalanul,
Bár gyorsan és hangtalanul
Itt hagytad e Földet.
Környezeted most teérted
Hullajt sok-sok könnyet.
Kést, vésőt és kalapácsot,
Nem látunk már kezeidben,
Még szobrok és domborművek
Maradtak a fejedben.
Utcák, terek s galériád
Őrzik azt a drága kincset
Na meg hát az otthonod
Mit ügyes kezed itt tett.
Isten adjon békés álmot
És örökös nyugalmat,
Nekünk és kis családodnak
Elmentedért meg vigaszt.

Kelemen Pálné Klári, Túrkeve, 1999. október 17.

Forrás: Kevi Hírmondó - túrkevei közéleti folyóirat, I. évf., 7. sz., 1999. október-november

***

Egy barátom emlékére

Azon a szomorú hajnalon bagoly szállt le műtermem ablakpárkányára. Nem különös. A rossz alvó gyakran lát ilyet. A tudomány jelképe mást is jelent. Csodálva tágra nyílt szemét, ismervén jelzését e madárnak a képek között csendes riadalom lett úrrá. Jótékony. Munkára sarkall, emlékeket ébreszt, számon kér, egészen a hetvenes évek közepétől.
Bodnár Lajos bácsi tanyájánál, a szélmalomnál, a Berettyó-parti művésztelepeknél, a közös kiállításoknál, a közös vacsoráknál, a vitáknál, a megnemértéseknél, a szélmalomharcoknál, a lenézéseknél az igazi társak mindig együtt voltak. Mi néhányan mindig együtt voltunk. Együtt lettünk azzá, amivé váltunk. Különbözőképpen éltük mindennapjaink, mást tartottunk fontosnak az életből, de ha a teremtés kényszere erőt vett kezünkön, mindig megöleltük egymást. Mára már múlt időben, hiszen alig maradtunk ebben a kisvárosban. Kevéske szerepünk kifelé nem sugárzik, mert a rohanó akarnokok ostobán mást tartanak fontosnak. Pedig az Iván Sándorok, Talamasz Lajosok, Fehérvári Bélák, Finta Sándorok, Papi Lajosok példája az ittmaradtaknak nemcsak a múlt vagy a jelen, hanem ennek a vidéknek a jövője is. A hibákkal, az erényekkel s a teljességre való törekvéseivel, a tradíció ápolásával. Amiket létrehoztunk, túlélnek bennünket, mert tárgyiasult gondolatok, megélt történések. Nem felejthetők, soha nem felejthetők.

Forrás: Kevi Hírmondó - túrkevei közéleti folyóirat, I. évf., 7.sz., 1999. október-november

Bácskai Bertalan festőművész

***

Emlékezünk...

Talamasz Lajos művészeti tevékenységét mindenki elismeri, tiszteli. A volt pártházban berendezett, Füleki Gáborral közös kiállításaikat, és az Öregház Galériában berendezett kiállítást egyaránt nagyon sokan látták.
Egy művészt vesztett el a város, a táj, a honi képzőművészet. Azonban még ennél is nagyobb fájdalom, hogy egy család apát, férjet vesztett el; és sokan barátot, nagyszerű cimborát.
Miután e lap szerkesztői Lajos bácsit, mint már a Kevi Kör oszlopos tagját ismerte meg, így a Kevi Kör alapítóit, Lajos bácsi barátait kerestük fel, hogy megkérdezzük, hogyan emlékeznek rá ők.
Pólya Pali bácsi telve fájdalommal nem igazán tud mit mondani, értetlenül áll barátja elvesztése előtt. Így Pali bácsi neje, a szintén Kevi Kör tag Ica néni szólal meg először:
- Nagyon nehéz helyzetben vagyok, amikor egy olyan emberről kell beszélnem, aki már nincs köztünk. Már egy hete, hogy eltemettük Talamasz Lajost...meg kell állnom, mert úgy látszik az idő összezsugorodott: nincs is még egy hete, hogy búcsút vettünk Talamasz Lajostól. Ha el kellene mondanom azt, hogy milyen ember volt, nagyon nehezen tudnám. Biztos, hogy szeretetre méltó, színes egyéniség volt, a vidámság, a tettrekészség és az életerő jellemezte. Számomra döbbenetes, hogy az utolsó találkozásunkkor - egy túrkevei rendezvényen - mintha a sors vezetett volna oda az asztalához, megkérdeztem tőle: "Lajos, társaságban vagytok, vagy egyedül?" "Még egyedül vagyok, a nejem kinn van, segédkezik valahol, gyere, ülj le!" Akkor odaültünk Palival hozzájuk, és az estét együtt töltöttük. Ez volt péntek este, vasárnap kaptuk a halálhírét...
Rengeteg terve volt, azt hiszem, ezt mindannyian tudtuk. De akkor este is összegezte ezeket. Palival arról beszélgettek, hogy fel kellene venni egy újabb videó-anyagot, lenne-e kedve hozzá? Mondanom sem kell, vacsora ide vagy oda, lett volna kedve hozzá. Meg is beszélték, hogy hamarosan elkészítik az anyagot. Az Öregház Galériában a belvíz sok kárt okozott, ezért úgy tervezte, hogy egy még kisebb, bensőségesebb helyen készíti el a kiállítását. Arról is beszélt, hogy talán csak azokat fogja meghívni, akik az utolsó évek munkáit nagyon ?érezték? és tudták, miért és hogyan készülnek ezek a művek.
Most visszagondolva az emlékekben, csak erre az estére tudok gondolni, mert a tervei közt nagyon sok minden szerepelt, amiket már soha nem valósíthat meg...
Füleki Gabi bácsi előredől a székben, és halk szavai mintha most még csendesebbek lennének: - Az utolsó hetekben jártam kint a gyümölcsös kertjében nála, gallyaltak a fiaival. Amikor odaértem, levette a fővő bogrács topogót. Körülültük, nekem is jutott hely, villa, kanál. Akkor még nem gondoltam, hogy ez az utolsó közös-topogó vacsoránk. Nekem azokról a terveiről beszélt, amelyek a kertre vonatkoztak. Végigsétálva a fák alatt, megmutogatta, hogy ezt meg ezt át kell ültetni, az újonnan felállított faházban pedig szobrászkodni fog, a villanyt beveeztik, csatornáznak stb. Úgy váltunk el, hogy tele volt tervekkel. A Kevi Körösök részére házavatót tervezett, és hogy akkor majd nagyobb bogrács topogót fogunk főzni...
Gabi bácsi elérzékenyül, Pólyáné Ica néni folytatja: - Hogy mennyire készült a házavatóra, szintén az utolsó együtt töltött esténkhez kapcsolódik. Ott említette meg, hogy az idén nem is tartották meg a tradicionális Ilona-Lajos-napot, s hogy ezt hamarosan pótolni szeretnék. Ebből sem lesz már semmi...Szeretett felesége, Ica egyetlen mondata maradt meg bennem, amikor a haláleset után telefonon beszéltem vele, azt mondta: mindennek vége. Azóta én is úgy érzem, hogy ezeknek a terveknek és még tényleg nagyon sok mindennek örökre vége.
Majd szóba kerül a Kevi Kör, ami mindhármójuk életét elválaszthatatlanul összekötötte Talamasz Lajossal. - Az biztos, hogy egyre nehezebb lesz a Kör helyzete. Ha lesz folytatás, akkor már teljesen más lesz, Lajos nélkül. Ezt kimondani így rettenetesen nehéz?- fájdalmasan koppannak a szavak.
Gabi bácsi folytatja: - Nem lehet tudni, hogy mi lesz a Kevi Körrel. Egyenlőre még azt sem tudjuk, hogy van ma? Biztos, hogy nélküle, Iván Sanyiék nélkül, Fehérvári Béláék nélkül - és sorolhatnánk, hogy még ki mindenki nélkül - siralmas helyzetbe került a Kör. Lajos jól érezte magát ebben a közösségben, és akármiről volt szó, ő mindenben tevékenyen részt vett. Minden olyan dolgot, mely szobrásztudását gyarapíthatta szorgos méhecskeként gyűjtögetett. Nyakas volt, elképzeléseiből gyakran nem engedett. Jellemző az a történet, amikor Papi Lajos a mestere a legjobb szándékkal ?belenyúlt? egyszer Lajos munkájába, s mikor végzett, mondta, hogy most már aláírhatja. Erre ő hevesen tiltakozott: "Soha! Ez már nem az én szobrom, nem írhatom alá!"
- Ő tényleg tanulni akart mindenkitől - veszi át a szót Ica néni -, viszont mindig a saját elképzelései alapján cselekedett. Most, ahogy visszagondolok, látom, hogy milyen életvidám volt, soha nem gondolt arra, hogy az életnek van egy sötétebb, nehezebb oldala is - van vége is...Épp ma néztem Erdélyről egy Pali által készített filmet. Ahogy augusztus végén jöttünk fölfelé a sóbányából együtt. Megáll az ember lélegzete, és azt mondja: "Az a Lajos, aki akkor anekdotákat mesélgetett, amikor a kispadra leültünk, nincs..?!"
Gabi bácsi megcsóválja a fejét: - Nekem nagyon jól esett, hogy amikor le voltam törve, netán letargikus lelkiállapotban voltam, mindig fel akarta dobni a kedvem. Gyakran mondta, hogy ne búslakodjam már, nem szabad leereszteni nekünk, dolgunk van, mert amit csinálunk, az marad utánunk.
- Valóban, tőle soha olyat nem hallottunk, hogy ezt nem lehet megcsinálni, hogy ez megoldhatatlan, ahogy mindig mondta: "Gyertek, gyerekek, csináljuk!" - fejezi be Ica néni.
Ezt követően csend lengi be a szobát, majd váratlanul az addig szótlan Pali bácsi szólal meg, összegezve az elhangzottakat: - Hiányzik...
Hangja elcsuklik és csend marad a szobában, ahol egykor Lajos bácsi is szívesen üldögélt és beszélgetett a barátokkal.

Forrás: Kevi Hírmondó - túrkevei közéleti folyóirat, I.évf., 7.sz., 1999. október-november -SRB-

***
Elment a Bazaltember

Mostanában, ha Túrkevén jártában helybéliekkel találkozik az ember, s beszélgetni kezd erről-arról, hamarosan Talamasz Lajosra terelődik a szó. Hiányzik, mondják a keviek. Nagy űr maradt utána.
Egyik utolsó beszélgetésünkkor Talamasz Lajos arra kért, nyissam meg szolnoki kiállítását. Akkoriban nem értem rá, nem tudtam elvállalni. Majd legközelebb, mondtam. Nincs legközelebb. Talamasz Lajos túrkevei szobrász váratlanul meghalt.
A Talamasz név a kun Talmas személynévből származik. Jelentése: elfárad, elgyengül, elájul, elveszti az eszméletét. "A Talamasz név 1511-ben fordul elő először a ma Túrkeve határárban fekvő egykori kun szálláson, Móricon, majd a XVIII. század elején Kunmadarason is felbukkan e név, ma azonban jellegzetes túrkevei családnévként ismerjük. (Megjegyzendő, hogy a Talmasz nevet Túrkevén az utóbbi 20-30 évben néha Talamasz alakban is írják)" - tudjuk meg Mándoky-Kongur István 1993-ban Karcagon megjelent könyvéből, amely A kun nyelv magyarországi emlékei nevet viseli.
Ugyanerről a névről Torma József, a kun és kazak névadási szokásokat elemezve kimutatja, hogy a Talmasz, Talamasz név jelentése tulajdonképpen csak ez lehet: "Nem veszti el az eszméletét. Nem szédül el. Fáradhatatlan."
Ezt a sorsmeghatározó nevet kapta tehát Talamasz Lajos.
Méltó volt nevéhez: az utolsó pillanatig nem szédült el, azaz nem gyengélkedett, hanem rendkívül energikusan, másokat segítve tette a dolgát. Magáról írta 1979-ben: "Milliónyi tervem van. Ha dolgozom, sohasem fáradok el."
Talamasz Lajos 1935. december 6-án született Túrkevén. Szülővárosában érettségizett. "Akkoriban érkezett meg Amerikából a város múzeumába a Finta testvérek hagyatéka, amit az elsők között sikerült látnom. Nagy hatással volt rám. Faragni és mintázni kezdtem. Sok sikertelen kísérlet után évekre abbahagytam. Ösztöneim azonban újra kezembe adták a vésőt, mintázófát, de szégyelltem munkáimmal a nyilvánosság elé állni."
Szívta magába a szobrászattal kapcsolatos ismereteket. A legtöbbet Papi Lajos és Györfi Sándor szobrászművészektől tanult. "Rendkívüli őstehetség. Veleszületett képessége a gondolat és a forma csodálatos egységének, összhangjának megvalósítása, egyéniségéből művészi tisztesség, emberség árad" - nyilatkozta róla 1995-ben Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész.
Köztudott, hogy nálunk nincs könnyű élete az őstehetségeknek. Talamasz Lajos is csak munkaidő után mívelte a szobrászatot.
Az 1966-ban megjelent Túrkeve kislexikonban olvasható, hogy Talamasz Lajos 1975-ben nívódíjat kapott egy országos amatőr kiállításon, s önálló tárlaton mutatkozott be például Abádszalókon, Szolnokon, Budapesten, Lakitelken?
Egyre több megbízást kapott szülővárosában. Túrkevén Arany János, Liszt Ferenc, Széchenyi István, Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor, Hegyfoki Kabos, Sinka István, Egressy Béni, dr. Győrffy Lajos arcmásait őrző reliefjei láthatók. Egyik legjelentősebb művét, a Sinka-szobrot Nagyszalontán állították fel nagy ünnepség keretében.
Talamasz Lajos a Nagykunság szobrásza volt. Szülővárosa embereit faragta fába, öntötte bronzba.
Mennyi gyönyörű ázsiai arc!
Mennyi barbár erő van ezekben a plasztikákban!
Jó, hogy ez a tehetséges szobrász felfedezte ezeket az arcokat, melyek közül, sajnos, sok eltűnik az árnyékvilágba átlépő öregeinkkel.
A mában élő régmúlt megjelenítésére vállalkozni nem akármilyen feladat, hiszen egy-egy arc visszaviheti a nézőt az évezredekkel ezelőtti időkbe is. Ilyen mű például az Őskunfej, de idesorolhatjuk a népélet más alakjait is, például az Ecsegi pásztor, Ecsegi gulyás, a Parasztfej, a Fiatal csikós, a Várandós, a Kevi asszony, a Kevi leány, a Kalapos fej vagy a Kun madonna című műveket.
Ebből a kevi népből vétetett Talamasz Lajos. Ősei földművesek, pásztorok az ecsegi pusztán. Róluk írta egy évekkel ezelőtti nekem címzett levelében: "Dacos, konok, kun fajta. Az életért mindennap keményen megküzdő emberek. És szegények. Gazdag nemigen nevelődött ki közülük. Mégis ezeknek a gyökereit keresgélem. A magam módján próbálom felidézni a rég elporladtak vonásait, kultúráját. Hátha sikerül egy-egy munkámban meglátni a távoli, napégette, összehúzott szemű atyafiakat."
Sikerült.
Vad, barbár erőt sugárzó szobrai fontos és pontos üzenetek Barbaricumból a harmadik évezredbe átlépő magyarságnak.
Vasárnap reggel hat órakor halt meg Lajos, állva, mint a fák. Már felkelt, amikor infarktust kapott. Az orvos azt mondta, olyan öreg volt 63 éves szíve, mint egy 85 éves emberé, az erek úgy elmeszesedtek, hogy szinte törtek ? mondja Füleki Gábor a festőművész-barát.
Életerős embernek látszott, mindenkit váratlanul ért és megdöbbentett halála. Két temetőbe már faragott egy-egy kopjafát a város megbízásából. A harmadik kopjafa volt az utolsó munkája. Ez az ő sírjára került.
Ülünk, emlékezünk a párás tekintetű, zaklatott barátokkal.
-Ki volt hát Talamasz Lajos? - kérdezem.
Takács Mihály a költőbarát válaszol, aki bazaltembernek tartotta a szobrász barátot, s verset
ajánlott neki. ? Parasztnak indult, aztán munkás lett, később leérettségizett, de nem volt se paraszt, se munkás, se értelmiségi. Ő Talamasz volt!

Forrás: Szabad Föld, 2000. február 1. (Körmendi Lajos tollából)

 

 

 

Oldalmenü
Diavetítő